2010.11.08.
Láttam Angelinát és Bradet! Elmentem az Ecseri úti/Üllői úti forgatási helyszínre; olyan 2 után érhettem oda, akkor már elég nagy volt a nyüzsgés. Megkérdeztem egy férfit, azt mondta, hogy épp ebédszünet van. Két irányból leskelődtünk be a forgatásra, ahol javában készítették elő a terepet (fújták a műhavat, ilyesmi), de sajnos elég messze voltunk, közelebb nem engedtek bennünket.
Egyszercsak a forgatáson lévő emberek közt kiszúrtam a világosbarna bőrkabátos fickót, azaz Angelina testőrét, és akkor már sejtettem, hogy ő is ott kell, hogy legyen. Pár pillanattal később meg is jelent, nagyon magyarázott valamit, majd szaladt is egy kicsit. Nagyon nagy élmény volt látni őt, még ha messziről is. Egy fekete szövetkabátban és egy nagy napszemüvegben volt, a haját a válla egyik oldalára rakta. Épphogy megpillantottuk őt, amikor a semmiből előttünk termett a testőre, és határozottan felszólított minket, hogy menjünk arrébb...
Találtunk egy másik pontot, távolabbi volt ugyan, de onnan is láttuk őt, és most már Bradet is. Ő sötét ruhában és sapkában volt, és egy nagy gépet cipelt állványostul, amivel szorgalmasan fotózgatott. Pár perc erejéig közelebb is tudtunk menni, akkor nagyjából 15-20 méterre volt tőlem Angie, jól kivehetőek voltak a finom vonásai, meg hogy milyen vékony. Épp letérdelve magyarázott, gondolom, hogy mit kell csinálnia a szereplőknek az adott jelenetben. A túloldalt is sok ember gyűlt össze, onnan elég alpári módon kiáltozták a nevét, de integetett nekik. Természetesen nem volt nálam a fényképezőm, a telefonom meg teljesen lemerült, így semmit sem tudtam megörökíteni, de akkor is nagy élmény volt.
Ja, és még mikor odaértem, elkapott két fickó az RTL Klubtól, és készítettek velem egy rövid riportot, valamikor holnap lesz a Reflektorban. (Az említett felvétel végül nem került be a műsorba, aminek szerintem az volt az oka, hogy az interjú idején nekem még nem volt szerencsém látni Angelinát, így nem voltam kellően érdekes.)
2010.11.09.
Ma is voltam a forgatáson, jó közelről lehetett látni Angelinát és Bradet, nagyon aranyosak voltak. Mikor a tömeg kiabálni kezdett, többször is mosolyogva odaintettek nekünk. Sajnos aláírást most nem osztogattak, de klassz volt őket ilyen közelről látni.
Délelőtt fél 9-től délután fél 3-ig el sem mozdultunk a helyszínről, amikor pedig megjelentek, mindenki hevesen kattintgatni kezdett. Ekkor készítettem azt a néhány fotót, amelyek a galériában is megtalálhatók (IDE kattintva). Többször utasítottak minket, hogy álljunk szorosan a falhoz, illetve hogy maradjunk csöndben, mivel éles felvételek zajlottak, és nem szerették volna, ha belelógunk a képbe. Mivel csak egy elég kis részen volt felszórva a terep műhóval, megkérdeztük, hogy ez hogy fog mutatni a filmben. Egy biztonsági ember elmesélte, hogy a többi részt majd számítógép segítségével fogják „behavasítani”.
Mikor egészen közel volt hozzánk a színésznő, néhány másik stábtaggal besétáltak a mellettünk lévő panelházba. Ott kimentek a fenti erkélyre, beszélgettek és valamit mutogattak is. Mikor a tömeg, amiben voltam, kiabálni kezdett, Angelina leintegetett nekünk. Nagyon klassz volt.
Angelina és Brad egyértelműen úgy viselkedtek, mint a szerelmesek
A színésznő a panelház erkélyéről később még integetett is nekünk
Ekkor volt a legközelebb hozzánk a sátra, körülbelül 10 méterre
Ezen a napon Smith is kint volt a forgatáson, így neki és Samnek is sikerült néhány nagyon jó kis fotót lőnie.
Angelina visszanézi a felvett jelenetet
Néhány gyereknek volt szerencséje a színésznő közelébe férkőznie, azonban Angelina a kamerákat már nem engedte beljebb
Kapcsolódó link:
Origo Filmklub - Brad Pitt a József Attila lakótelepen öleli Angelina Jolie-t
|