2010. október 19., Kiscelli Múzeum
Nagyon hamar értesültünk a következő helyszínről, ahová többek közt Mamor05 is elment szétnézni, sajnos hiába.
„Voltunk kint… De már haza is jöttünk. A kiscelli kastély udvarában forgatnak, ami zárt, falakkal körülvett rész. Mi 10 körül már ott voltunk, az összes kiszolgáló kocsi ott volt. Felsétáltunk a kastély kapujáig, ahol a biztonsági emberek nem engedtek be minket, nyilván csak az oda tartozókat. Onnan egész jól be lehetett leskelődni, de akkor Angie még nem volt a helyszínen. Ott tébláboltunk, aztán felbukkant egy paparazzó is, aki köszönt is nekünk. Majd sorra gördültek be a lesötétített ablakú járműve, kb. 3-4, szerintem valamelyikben megérkezett Angie is.
Sajnos később elkergettek minket, kijött egy barna bőrdzsekis hapsi [Angelina személyi testőre, Dean viselt ilyen kabátot a forgatásokon – szerk.] és angolul magyarázott, hogy nem lóghatunk ott, illetve hogy az utcában felfelé vagy lefelé el kell mennünk. Erre a kapunál álló magyar biztonsági őr azt mondta nekünk, hogy a fickó ma nincs jó kedvében, és hogy nem értette, mit mondott, de biztos nem kedveset. Mondtuk, hogy valóban nem, elküldött minket a fenébe, és kérdeztem, nem tudnánk-e jobb kedvre deríteni, hogy maradhassunk... De nem sok esélyünk volt.
Lentről meg csak a személyzeti buszokat láttuk, nem maradtunk tovább, úgyhogy én lógó orral hazabattyogtam ma.”
Kapcsolódó link:
Origo Filmklub - Egy 12 éves kislány csinált interjút Angelina Jolie-val
|
|