2010. október 14., Tűzoltó utca
A film forgatása csütörtökön a Tűzoltó utcánál (egészen pontosan Thaly Kálmán utcában, a Klinikák metrómegállótól nem messze) folytatódott. Ezen a napon megint „szabadságoltam” magam a suliban, így minden adott volt ahhoz, hogy esetleg megpillanthassam a színésznőt.
Délelőtt Sammel és a fórumos Smith-szel elmentünk a Rózsák terére, ahol előző nap olyan nagy volt az őrület, köszönhetően Angelina és Brad aláírás-osztogatásának. Mivel azt az infót kaptuk, hogy még ma is tartanak itt a felvételek, reménykedve közelítettük meg a helyszínt. Sajnos azonban csalódnunk kellett, mivel a tucatnyi homokzsákon kívül már csak a stáb pakolását sikerült végignéznünk. Ennek ellenére kattintgattunk néhányat, majd továbbálltunk.
"A templomkert forgatás miatt zárva!" - állt a felirat a kapun a Rózsák terén.
A környékbeli épületek magyar feliratait is lecserélték
A forgatási helyszínt mindenütt homokzsákok vették körül
Nem sokkal később kaptam Smith-től egy telefont, azt mondta, ma a Tűzoltó utcánál van a forgatás, így fogtam magam, és elindultam oda. A helyszín könnyen megközelíthető, ám de gyakorlatilag beláthatatlan volt: három oldalról hatalmas háztömbök vették körül (innen fotóztak a paparazzik), a negyedik oldalról pedig a Thaly Kálmán utca fogta közre. Láttunk tévéseket, lelkes nézelődőket, beszélgettünk néhány rajongóval is, illetve belebotlottunk pár igen faragatlan biztonsági emberbe is. Hosszas várakozás és fel-alá sétálgatás után azonban 4-5 körül, elkeseredetten és fáradtan haza indultam (Smith-ék valamivel tovább maradtak ott). A később az internetre felkerült képek tanulsága szerint a színésznő végig jelen volt a forgatáson, azonban egyszer sem jött ki a bejárathoz, legalábbis a ki-be furikázó sötétített ablakú Mercedesben valószínűleg nem ült.
A Tűzoltó utcánál a statisztákon és néhány roncsautón kívül sajnos mást nem lehetett látni
Egy kis érdekesség: a Tűzoltó és a Thaly Kálmán utca sarkánál volt egy hátsó bejárat, ahol nagyon központi helyen (a biztonságiak szeme előtt) egy BMW R 1200 GS Adventure típusú motor állt (ahogyan a képen is látszik), és mivel akkor Brad is ott tartózkodott a helyszínen, és állítólag van egy ilyen fajta motorja, nem kizárt, hogy az övét sikerült megörökítenem.
Nem kizárt, hogy a képen látható motor Bradé volt
|
|