Elkezdődött a háborús nemi erőszak megelőzéséért kezdeményezett csúcstalálkozó2014.06.10. 23:04, Judit
Angelina Jolie, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottja és a brit külügyminiszter, William Hague ma megnyitotta azt a négynapos nemzetközi csúcstalálkozót Londonban, mely a háborús konfliktusokban a nők ellen elkövetett nemi erőszakot és annak megelőzését helyezi a középpontba.
A csúcstalálkozó, melyen több mint 100 ország vesz részt, azzal a céllal kerül megrendezésre, hogy kezdeményezze az eredményesebb nyomozási és vádemelési eljárást a nemi erőszakkal kapcsolatos ügyekben, és támogatást biztosítson a nők és lányok számára.
Hague a háborúkban elkövetett szexuális erőszakot úgy nevezte, mint az elmúlt két évszázad „legnagyobb, tömegesen elkövetett bűncselekményeinek egyike”.
Jolie a megnyitón elmondta, hogy a konferenciát egy olyan áldozat tiszteletére ajánlja, akivel ő és Hague még Boszniában találkozott, és aki elmesélte nekik, hogy annyira megalázónak érezte a vele történteket, hogy képtelen volt elmondani a gyermekének.
A teljes cikk elolvasása »
Kapcsolódó galéria:
▪ 2014.06.10., London, Anglia - Csúcstalálkozó a háborús nemi erőszak ellen
Angelina szíriai menekülteket látogatott meg Libanonban2014.02.25. 10:18, Judit
A színésznő az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottjaként háromnapos villámlátogatást tett az országban, ahol Tammam Salam miniszterelnökkel is találkozott.
Angelina vasárnap érkezett Libanonba, és a Bekaa régióban található Zahle nevű faluban szállt meg, a szíriai határtól nem messze. Az itt található menekülttábor 300 ezer embernek ad otthont.
A színésznő azért utazott országba, hogy felhívja a figyelmet azokra a nehézségekre, melyekkel a több ezer, Szíriából kitelepített gyermeknek kell nap mint nap szembenéznie az immáron három éve tartó konfliktus eredményeképpen.
A teljes cikk elolvasása »
Kapcsolódó galériák:
▪ Nyilvános események » 2014 » 2014.02.23., Bekaa-völgy, Libanon - Látogatás egy menekülttáborban
▪ Nyilvános események » 2014 » 2014.02.24., Bejrút, Libanon - Találkozás Tammam Salam miniszterelnökkel
|