Óvakodj attól, akit nem szeretnek! A legtöbb gonoszról a való életben mindig kiderül, hogy a gyűlölete fájdalomból fakad, amit inkább rázúdít a világra ahelyett, hogy maga fulladna bele. A legtöbb ilyen ember szívtelen szociopata – egyesek viszont csak morcosak, amiért nem kaptak meghívást egy bulira. A Disney Demóna című alkotása az utóbbiba tartozik. A magával ragadó vonzereje, kifinomult bája és a hegyes karmaiban rejlő csodálatos varázsereje ellenére egy dolog nagyon is feldühítette a gonosz boszorkát: nem lehetett jelen a király újszülött lánya, Auróra hercegnő keresztelőjén. Ő azonban mégis megjelent az eseményen egy fekete holló képében – gonosz tündérkeresztanyaként, szívében elegendő gyűlölettel ahhoz, hogy elátkozzon egy csecsemőt. A népmesék evolúciója sosem lehet teljes; június 5-én kerül ugyanis a hazai mozikba a Csipkerózsika-történetet a gonosz boszorka szemszögéből feldolgozó, egyszerűen csak Demóna (eredeti, angol címén Maleficent) névre keresztelt alkotás, melyben Angelina Jolie testesíti meg a gonoszok királynőjét. „Olyan rejtett tulajdonságokkal akartuk felruházni a karaktert, amelyek létezésére senki sem gondolt volna – mondta Robert Stromberg rendező, az Avatar, az Alice Csodaországban és más sikerfilmek Oscar-díjas látványtervezője. – Az egész alkotás a másik oldalról közelíti meg a történetet – bemutatja, hogy ha valaki egyszer gonosszá válik, sokkal nehezebb újra meglátnia a fényt.” Talán Jolie lesz minden idők leghitelesebb gonosza Danny DeVito óta, aki Pingvint alakította a Batman visszatér című filmben (persze nála azért kicsit szexisebb is lesz). Saját rendezésű filmje, a második világháborús hős, Louis Zamperini igaz történetét feldolgozó Unbroken utómunkálatai közepette szakított időt arra, hogy az Entertainment Weekly újságírójával ebédeljen a Universal Studiosban. Mikor kiderült, hogy Ön alakítja majd Demónát, az emberek azt mondták: ó, hiszen ő tökéletes a szerepre! Ez bók vagy sértés? [Nevet] Nagyon vicces, amikor az emberek azt mondják neked, hogy egyértelmű, hogy te vagy a legalkalmasabb a gonosz szerepére. Kislányként mindig is ő volt a kedvencem. Féltem tőle, de nagyon vonzódtam hozzá. Kedveltem őt. Már azelőtt tárgyalások folytak a filmről, hogy képbe kerültem volna a projekt kapcsán, a bátyám pedig felhívott, és azt mondta: »Meg kell szerezned azt a szerepet!« De Demóna olyan kegyetlen. Van egy sötét oldala. Na de mégis hogyan készítsen az ember filmet olyasvalakiről, aki elátkozott egy csecsemőt? Ez a legszörnyűbb dolog, amit csak tehet valaki!  Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a forgatókönyvnek, amit Linda [Woolverton] írt, igazán mély mondanivalója van. Hiszen az eddigi filmek arról szóltak, milyen mókás dolog gonosznak lenni. A Demóna ezzel szemben olyan kérdéseket feszeget, mint például: mitől válik valaki agresszívvá és kegyetlenné? Mi történhetett, aminek hatására képes átokkal sújtani egy újszülöttet a keresztelőjén? Nem hívták meg, ezért bedühödött? Hat gyermeke van. Ők mit gondoltak arról, hogy az anyukájuk egy gonosz boszorka bőrébe bújt? Elmondtam nekik, hogy Demónát fogom játszani egy filmben, mire ők azt mondták, »Ő olyan ijesztő!« Erre én azt feleltem: »Hadd meséljem el nektek az ő igaz történetét, de ígérjétek meg, hogy nem áruljátok el senkinek!« Mindannyian összegyűltünk a szobában, én pedig elmondtam nekik a film történetét. Ez szülőként egyfajta teszt is volt számomra. Másnap azt hallottam, hogy Shiloh vitába szállt egy másik gyerekkel, és Demóna védelmére kelt. Azt mondta, »Te nem érted meg őt!« Kisebb szócsata alakult ki köztük, én pedig azt gondoltam, »Pont ez az, amiért a film is készült.« Ez az alkotás nem pusztán annyiról szól, hogy több rejtőzik a zord külső mögött, hanem arról is, hogy az élet sokszor tele van igazságtalansággal, ami még a gyerekeket is felzaklathatja. Ők azt akarják, hogy a hős, akiben hisznek, álljon talpra, és küzdjön. Ha pedig hibát vét – ahogyan Demóna is tette –, és átlép bizonyos határokat, azt várnád tőlük, hogy dühösek és csalódottak lesznek, helyette azonban megértenek valami olyat, amivel eddig nem voltak tisztában. Milyen érzés volt eljátszania őt? Demóna mindig elegáns és kimért. Nehéz volt őt megformálnom, sokat dolgoztam a hangomon. Teljesen más színészi játékot igényelt, mint az eddigi filmbéli karaktereim. Nagyon csendes, ugyanakkor magabiztos, a hanglejtését azonban nem sikerült tökéletesen elsajátítanom. Próbálkoztam a brit akcentus különféle típusaival, igyekeztem úgy elváltoztatni a hangomat, hogy minél rémisztőbb legyen. Aztán egyik este épp fürdéshez készülődtünk a gyerekeimmel, amikor ismét mesélni kezdtem nekik Demónáról. Nem igazán figyeltek rám, egészen addig, amíg el nem kezdtem ezen a különös, monoton hangon folytatni. Nagyon rémisztő, mégis izgalmas hangulatot kölcsönzött a történetnek. A gyerekek elkezdtek rajta nevetni. Szóval így próbáltam el a jeleneteimet. Addig beszéltem ilyen hangsúllyal, amíg meg nem nevettettem őket. Végső soron nagyon szórakoztató és felszabadító volt színészként ennyire más vizekre evezni. A meseváltozatban Demóna átka úgy szól, hogy Auróra hercegnő a tizenhatodik születésnapján megszúrja az ujját egy rokka orsójával, és „meghal”. Ezzel szemben a film azt mondja, hogy megszúrja az ujját, és „halálosan mély álomba zuhan”. Mi a változtatás oka? Így sokkal gonoszabbnak hangzik, de nehéz pontosan megmagyarázni. Korábban a jó tündér azt mondta, egy szerelmes csók felébresztheti az álomból. Most azonban a gonosz áll a középpontban. Azért került bele ez a szál a történetbe, mert Demóna a legabszurdabb, legnevetségesebb dolognak tartja a szerelmet. Így amikor ezt mondja Auróra hercegnőnek, az egyfajta „átok az átkon”. Nagyon-nagyon rideg szívű. Szörnyen bedühödik, amikor az igaz szerelemről van szó abban a bizonyos jelenetben. A filmben Elle Fanning játssza Auróra hercegnőt. Mindketten egyformán egzotikus szépségek – míg ő könnyed és ártatlan, addig Ön ádáz és kegyetlen karaktert formál meg. Ezt bóknak veszem. Szerintem Demóna varázslatos, az ember egyszerűen képtelen levenni róla a szemét. Szeretem azt gondolni, hogy elbűvölő és nyugodt személyiség vagyok. Otthon, a gyerekeimmel valóban nagyon játékos tudok lenni, de a mindennapok során nekem is, mint mindenki másnak, megvannak a magam küzdelmei. Munkahelyi harcok, politikai harcok, a saját, személyes harcaink, amikre összpontosítunk.  Szóval alapvetően magányos típusnak tartom magam, de semmi esetre sem vagyok durva vagy nyers másokkal. Az otthonomon kívül komoly is tudok lenni. Az első találkozásunkkor Elle végigrohant a hallon, és a nyakamba ugrott. Később viccelődtünk is azon, hogy olyan volt ez a jelenet, mintha ezernyi aranyos kis nyuszika támadna rá az emberre. És hogyan reagált erre? Egyszerűen lefagytam. Sosem részesültem még ilyen fogadtatásban. Elle számára egyszerre vagyok édesanya, barátnő és kislány, ő pedig partner ebben. Telis-tele van szeretettel, boldogsággal és vidámsággal, én viszont az ő korában pontosan ennek az ellenkezője, elég derülátó személyiség voltam. A kislánya, Vivienne alakítja a filmben a gyermek Aurórát. Hogyan jött az ötlet? Mókásnak tartjuk, hogy a gyerekeinknek apró cameoszerepei vannak a filmben, és csatlakoztak hozzánk a forgatáson, de nem mint színészek [Vivienne mellett a színésznő két másik gyermeke, Pax és Zahara is feltűnik a filmben a keresztelőn]. Braddel ez egyáltalán nem célunk. Azt hiszem, egyikünk sem szeretné, ha egy napon színész válna belőlük. Viszont a forgatáson a többi 3-4 éves gyerekszínész nem igazán akart közel jönni hozzám. A nagyok klassznak tartották a jelmezem, de a kisebbek nem igazán kedveltek. Úgyhogy ahhoz, hogy találjunk egy gyereket, aki szívesen eljátszaná a szerepet, olyat kellett választanunk, aki nem ijedt meg a hatalmas szarvaimtól és a karmaimtól. Szóval így esett a választás Vivre. Milyen volt rémisztgetni a többi gyereket? Szórakoztató? Egy barátom ellátogatott a forgatásra a csemetéivel, és amikor találkoztam velük, ledermedtek, és annyira hangosan sikítottak, hogy el kellett vonulnom a lakókocsimba, és megvárni, míg megnyugszanak. Amikor a fiam, Pax először látott meg, elfutott előlem – azt hittem, viccel, úgyhogy úgy tettem, mintha el akarnám kapni, egészen addig, amíg végül meg nem láttam, hogy sír. Le kellett vennem előtte a jelmezem néhány darabját, hogy lássa, egyik kiegészítő sem igazi, így annyira nem rémült meg. Azon tűnődöm, mi lehet a film mondanivalója a karakterrel kapcsolatban. Ismeri a kettős mércét: ha egy férfi alávaló és gonosz, akkor belevaló, ha viszont egy nő ilyen, akkor szajha.  Ez is része Demóna történetének? Érez benne személyes hasonlóságot? Így még sosem gondoltam erre, de úgy vélem, az emberek sok mindent hajlamosak belemagyarázni a dolgokba, és van bennem valami, ami… Szeretnék olyan gyengéd lenni, mint amilyen otthon szoktam lenni a gyerekeimmel. Nem vágyom olyan kihívásokra, amelyekben erősnek és keménynek kell lennem, nem szeretnék olyan szituációba kerülni, ami azt követeli meg tőlem, hogy aljas és gonosz legyek. Az édesanyám [Marcheline Bertrand, aki 2007-ben hunyt el] nagyon szeretetteljes és nőies asszony volt, én pedig mindig nagyon óvatos voltam, ha valami miatt összevesztünk az apámmal. Mindig is azt gondolta, hogy keményebbnek kell lennie, hogy boldogulni tudjon az életben, de én folyton lebeszéltem róla – inkább én akartam erős lenni és harcolni. Fontos volt számomra, hogy ő kedves, érzékeny és nyitott maradt, mert szörnyű dolognak tartom, amikor az élet megedz valakit. Ez úgy hangzik, mintha Önt is megedzette volna. Az imént azt mondta, hogy fiatalon nagyon befelé forduló és borúlátó volt. Igen, kemény lettem. Kemény voltam. Mit gondol, mi változtatott ezen? Talán az, ahogy idősebb lettem. Elkezdtem járni a világot, kinyíltam, és megtapasztaltam, hogyan küzdenek mások. Ezt mondta a Kormányzók Díjátadóján is, amikor megkapta a Jean Hersholt Humanitárius Díjat. Ez változtatott meg, és a gyerekeim. Abban a pillanatban, amikor valakinek gyereke lesz, megérti, hogy az élete nem önmagáról szól, hanem arról, hogy teljes mértékben elkötelezze magát egy másik emberi lény felé, és mindig őt állítsa az első helyre. Ez örökre megváltoztatja az embert. Sok dolog lehangol, de ma reggel is a gyermekeim ébresztettek – és ilyenkor csacsogunk, nevetünk és játszunk, és újra gondtalan kisgyereknek érzem magam. Szeretetteljes és gyengéd vagyok, és ezt ők hozták vissza az életembe. A saját „Demóna-énje” gonosz és sötét? Szerintem az ember néha eljut egy pontra, amikor azt gondolja, »Kérlek, ne dühíts fel, hagyj békén!« Aztán keresztülmegy egy olyan életszakaszon – melyet mindannyian megélünk –, amikor úgy érzi, megbántották, elítélik, és mindenki ellene van. Majd úgy dönt, »Ha gonosznak tartotok, akkor tényleg az leszek, majd meglátjátok, mennyire!« A társadalom egy része élvezi, ha gyűlölködhet – szereti kihozni a rosszat a másikból. Ez felidézi bennem, hogyan viselkednek egymással a középiskolások. De aztán mind felnövünk, és rájövünk, hogy mennyire hasonlóak és sebezhetőek vagyunk mind legbelül… Nincs idő az ilyesmire, miközben valódi gyűlölet és valódi erőszak uralkodik a világban. Holnap indulok Libanonba – a szíriai határhoz –, és amikor az ember megtapasztalja azt a fajta szenvedést, ráébred, hogy nincs értelme jelentéktelen vitákra, fölösleges utálkozásra pazarolnia az idejét. Mert ezek nélkül is elég kegyetlenség és szörnyűség történik a világban. Igazán nagy szükség lenne arra, hogy megpróbáljunk védelmezőbbek és jobbak lenni egymáshoz. Beszéljünk egy igazán jelentőségteljes tettéről. Pontosan egy évvel ezelőtt a dupla masztektómia mellett döntött, miután orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy genetikailag igen nagy az esélye a mellrák kialakulására. Hogy érzi most magát? Nagyszerűen! Boldog vagyok, hogy így döntöttem. Végtelenül szerencsés vagyok, amiért ennyire fantasztikus orvosaim voltak, ilyen gyorsan felépültem, és belevághattam egy olyan projektbe, mint az Unbroken, amire összpontosíthattam, és amiért megérte meggyógyulnom és visszatérnem a munkához. Sokáig titokban tartotta a döntését, majd megírta azt a bizonyos cikket a The New York Timesnak, melyben felhívta a többi nő figyelmét a megelőzés fontosságára. Milyen reakciót várt ettől a nyílt levéltől? Nagyon-nagyon közel érzem magamat a többi, hasonló nehézségeket megélt nőkhöz. Akárhol is járok a világban, mindig összefutok olyanokkal, akikkel nőket érintő egészségügyi témákról csevegünk. Beszélgettem férfiakkal is a kislányaik és a feleségeik egészségét illetően. Ettől úgy érzem, közelebb kerülök más, hasonló problémákkal küzdő, a saját szüleiket elvesztő emberekhez, vagy olyanokhoz, akik fontolgatják a megelőző műtétet, és aggódnak a saját gyermekeikért. Az ok tehát, amiért megírtam, az volt, hogy általa megpróbáljak kapcsolatba lépni más nőkkel, és segíteni nekik és a családjaiknak, akik ugyanazt élik meg, amit én. Nagyon megindító volt számomra az a rengeteg támogatás és kedvesség, amit ezektől az emberektől kaptam. Jól látom, hogy feszélyezi, ha erről kell beszélnie? [Mosolyog] Igen, egy kicsit. Biztosan sokan írnak Önnek ezzel kapcsolatban… Igen, kedves üzeneteket kapok. Ezek a reakciók hasznosak a számára? Még vár rám egy újabb beavatkozás. [Jolie-nak a petefészekrákra is igen komoly hajlama van, és édesanyját is ez a betegség vitte el 56 éves korában.] Sok tanácsot kapok azoktól a csodálatos emberektől, akikkel beszélgetek, és ez segít majd átvészelnem életem ezen, még rám váró szakaszát. Úgy gondolom, igazán klassz, ahogy megosztotta a történetét másokkal. Szóval, szép munka. [Nevet] Köszönöm szépen. Azóta már rendezett egy filmet is Unbroken címmel, amely Louis Zamperini olimpikonból lett második világháborús hős életét dolgozza fel. A gépe lezuhant a Csendes-óceánon, ő pedig embertelen körülmények közt tengődött a tengeren, majd egy brutális hadifogolytáborba került. A történet inspiráló és elképesztő egyben, mégis igaz. Vonzanak a valódi harcosok és az akaraterő kérdése. Nem tudom, hogy lehet nem elragadtatva lenni ennek a férfinak a történetétől. Annyiféle ember meríthet erőt a megpróbáltatásaiból – hitet, megbocsátást, kitartást, atletikusságot és igazi hősiességet tanulhatunk tőle, aki maga is problémás kamasz volt, és akinek fogalma sem volt arról, hogy mire fogja vinni az életben. Első saját rendezésű filmje, A vér és méz földje az Unbrokenhez hasonlóan igen fajsúlyos alkotás. Ezen már én is gondolkodtam. Mindkét film, amit eddig rendeztem, valós vagy történelmi eseményeken alapul, ami nagy felelősség – körültekintően kell bennük egyensúlyba hozni az a filmet és a valóságot. Egy napon biztosan örömömet lelem majd egy olyan alkotás rendezésében is, ami nem igényel ekkora odafigyelést. Ahol merészebb és fesztelenebb lehetek. Jó hallani, hogy még mindig megtalálható Önben ez az énje, ha szüksége van rá. Tudom!   ________________________________________________________________________________________ Az amerikai Entertainment Weekly magazin 2014. március 14-ei számának interjúja alapján angolról magyarra fordította: Judit A fordítás az oldal tulajdonát képezi, ezért részben vagy egészben történő másolása szigorúan tilos!