Írta: Matthew Garrahan (Financial Times)
 

A hollywoodi Universal Studiosban található The Grillben ebédelőkkel ellentétben én tudom, hogy ide jön, így annak ellenére, hogy az étterem hátsó szegletében foglaltam helyet, azonnal észreveszem őt, amikor belép az ajtón. Tetőtől talpig feketébe öltözött - fekete blúz, fekete nadrág, fekete cipő - a hosszú, barna haja a vállaira omlik, az oldalán pedig egy Louis Vuitton táska díszeleg. Hirtelen ott terem előttem, én pedig esetlenül pattanok fel a helyemről, hogy bemutatkozzam neki. „Szia” - mondja, miközben széles mosollyal az arcán kezet nyújt nekem, én pedig a meglepettségtől majdnem hanyatt esek. „Angie vagyok”.

Beszorítjuk magunkat egy bokszba egymással szemben, a pincér pedig megkérdezi tőle, hogy szeretne-e inni valamit. Mivel én tíz perccel korábban érkeztem, már úton van számomra egy Arnold Palmer - jeges tea limonádéval keverve -, ami a hagyományos kaliforniai ebédek egyik legfontosabb része. Ő egy mentateát rendel, újabb mosolyt villantva.

Elmagyarázza, hogy azért választotta ezt a helyet, mert épp egy környékbeli irodát bérel, ahol A vér és méz földjén címet viselő, első saját rendezésű filmjének utómunkálatait végzi. A film, amelynek forgatókönyvírója is egy személyben, egy szerelmi történetet dolgoz fel a szerb-bosnyák háború idején. Az alkotás alacsony költségvetésből, viszonylag ismeretlen szereplőgárdával készült, és ma van a posztprodukció utolsó napja. „Őrült egy nap a mai” - mondja, miközben az étlapot böngészi. „Az utolsó pillanatokban vagyunk. Ma négykor telefonálunk egyet, és vége van. Lezárunk, és nincs több módosítási lehetőség.”

A ebéd befejezése beletelt egy kis időbe. A filmkészítésen kívül a 36 éves Jolie hat gyermeket nevel és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jószolgálati nagyköveteként egy sor humanitárius kötelezettséget is elvállalt. Az elmúlt évek során olyan országok menekülttáboraiban tett látogatást, mint Sierra Leone, Pakisztán és Ecuador.

Nincs újságírója, így a találkozásunkat hetekig tartó e-mailezés és telefonos egyeztetés előzte meg egy titokzatos francia férfivel, Dave-vel. „Van egy jó és egy rossz hírem” - mondta nekem egyik nap. „A jó hír az, hogy [Angelina] feltétlenül szeretné az interjút. A rossz az, hogy Máltára kell menned érte.” Párja, a színész Brad Pitt Európában forgatott, így ő és a gyerekek is vele tartottak.

Úgy döntöttünk, jobb lesz, ha megvárjuk, amíg visszatér Los Angelesbe, így történt, hogy jelenleg itt, a Universalnál, Steven Spielberg produkciós irodájának otthonában, számos hangstúdió és jó néhány tévéshow forgatási helyszínén beszélgetünk. Bent, a The Grillben olyan Universal alkotások képei lógnak bekeretezve a falon, mint a Madarak és A fekete lagúna szörnye. Volt időm szemügyre venni a környezetet, mialatt Jolie érkezését vártam, viszont most, hogy itt van, nehéz bármi másra figyelnem. Személyesen látva a szépsége felerősödik; a szemei huncutul csillognak, amikor nevet, híres ajkai vakítóan fehér fogakat foglalnak keretbe. Ritkán ad interjút, és eleinte azt is csak őrizet alatt - különösen akkor, amikor olyan témákat hozok szóba, amelyeket nem szívesen vitat meg. Például nem szeretne túl sokat elárulni az új filmjéről, mert nem akar elébe vágni a sajtókampánynak, amely a film megjelenésekor kezdődik majd meg. Azonban amikor elkerüli a válaszadást ezekre a kérdésekre, ravaszul mosolyog és szinte bocsánatkérően rándítja a vállait, mintha csak azt mondaná: „Sajnálom, ez mind a játék része”.

A pincér visszatér a teájával, és amikor kitölti neki, Jolie egy kis mézet tesz a csészéjébe. Ismét a kínálatot nézegetjük. „Van itt valahol egy tészta” - mondja, amikor a pincér megkérdezi, hogy készen állunk-e a rendelésre. „Csirkével szeretném enni.” Én grillezett lazacot és Heirloom paradicsomot választok.

Elmondja nekem, hogy elhozta magával a lányait is erre az útra. Elmagyarázza, hogy ő és Pitt igyekeznek mindenhová a gyerekekkel utazni, és hogy a család sosincs ugyanazon a helyen huzamosabb ideig. „Felváltva dolgozunk, így az egyikünk mindig otthon lehet a gyerekekkel.” A találkozásunkkor mégsincsenek együtt. „Elég nehéz volt - egy hétig Los Angelesben voltam, nagyon szokatlan ilyen sokáig távol lennünk egymástól. Magammal vittem a lányokat, így egy különleges, csajos utazásban volt részünk. A srácok mind Braddel vannak, egy zombis filmet forgat [World War Z].”

A Jolie Pitt család egy miniatűr Népszövetségre emlékeztet. A legidősebb fiút, Maddoxot, aki majdnem tízéves, 2002-ben adoptálta szülőhazájából, Kambodzsából. A hatéves Zahara Etiópiában született, míg Shiloh, a pár első vérszerinti gyermeke öt éve látta meg a napvilágot Namíbiában. Pax, akit négy éve fogadtak örökbe, Vietnámban született, és három évvel ezelőtt Jolie Franciaországban ikreknek adott életet, akiket Knoxnak és Vivienne-nek neveztek el. „Mindannyian tanulnak egymás kultúrájáról és büszkék a sajátjukra” - mondja. „Szóval ez nem olyan, hogy csak a fiúk jártasak az ázsiai dolgokban. Mindegyiküknek ott van a saját zászlója az ágya fölött és megvan az egyéni büszkesége. Tartozunk Vietnámnak is egy látogatással, főleg, mivel Pax egyenesen követeli. Z [Zahara] pedig szeretne visszamenni Afrikába, ahogyan Shiloh is. Úgyhogy időnként mindenki megfordul a saját országában.”

Angelina idén Kambodzsában is járt, hogy Annie Leibovitz készítsen róla néhány fotót a Louis Vuitton egyik kampányának számára. Egy ilyen elszegényedett ország furcsa választásnak tűnhet azért, hogy egy világhírű divatház itt készítse el a reklámanyagát, a végső döntés azonban Jolie kezében volt. „Tulajdonképpen azzal, hogy itt csináltuk meg, az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az ország szépségeire, én pedig nagyon boldog voltam az ötlet miatt. Úgy gondolom, ez egy olyan hely, ahová minden embernek el kellene utaznia egyszer” - mondja. Valóban, neki és Pittnek is van itt egy otthona - „egy kis házikó cölöpökön”. Saját elmondása szerint a kampányból befolyó összeget az országban zajló jótékonysági projektek számára ajánlotta fel, azokra az építési munkálatokra, amelyeket még az általuk létrehozott és Maddoxról elnevezett alapítvánnyal kezdett el. „A hegységek erdeinek védelmére, az orvvadászat megelőzésére és a taposóaknák felszámolására összpontosít. Ezt az egészet Madért csináljuk, hogy ha majd idősebb lesz, átvegye tőlünk.”

Megérkezik, amit rendeltünk. Jolie tésztája egyszerű, paradicsomszószos csirkefalatokkal. Az én lazacom viszont egy gondosan kivitelezett műalkotás, toronyba építve, díszes édeskömény körettel, Heirloom paradicsommal és néhányegyéb, kockára aprított zöldséggel, amelyek beazonosíthatatlanak a számomra. Nevetségesen fest, és amikor meglátja a tányéromat, kacagásban tör ki.

Tekintettel arra, mennyit utaznak, azon tűnődöm, vajon melyik helyet tartják igazi otthonuknak. „Az otthon ott van, ahol mi vagyunk.” Úgy érzi, nincsenek gyökerei? „Igen, de ez boldogsággal tölt el. Nem megy az egy helyen tartózkodás, ahogyan az egy helyben ülés sem. Pocsék diák voltam a suliban. De annyi felfedeznivaló van a világon… Szóval szeretek utazni. Ha lehetőséged van utazni, azt hiszem, ez a legjobb módja annak, hogy felneveld a gyerekeidet.”

Ez az utalás a fiatalkorára eszembe juttatja, mennyit változott az elmúlt tizenöt évben, mióta kitűnt a cyber-thriller Adatrablók egyik főszerepével. Akkoriban tipikus hollywoodi lázadó tinédzsernek tűnt. A színész Jon Voight és Marcheline Bertrand lányaként a fiatalkori önpusztításáról beszélt, és a húszas évei végére már kétszer ment férjhez - először az Adatrablók című film másik főszereplőjéhez, Jonny Lee Miller brit színészhez, majd később az amerikai színész-énekes Billy Bob Thorntonhoz. Érdekelték a kések, számtalan tetoválásra tett szert - köztük az egykor karját díszítő ’„Billy Bob’” feliratra, és egy medaliont viselt, amely férje vérét tartalmazta.

A különcködést felfelé ívelő karrier követte. Döbbenetes alakítást nyújtott egy pszichiátriai beteg lány szerepében az Észvesztő című filmben, amelyért 2000-ben megnyerte az Oscart is. Hamarosan pedig teljes jogú tagja lett Hollywood akcióhőseinek, amikor eljátszotta Lara Croft szerepét a 2001-es Tomb Raiderben, majd Jane Smith-t 2005-ben a Mr. és Mrs. Smith-ben. Ennek a filmnek a forgatásán találkozott először Pitt-tel, a páros azóta pedig Hollywood legkeresettebbjei közé tartozik. A hírnevüket olyannyira felnagyították, hogy barátjuk, a színész Matt Damon szerint „olyanok, mint a foglyok”. A média pedig enyhülésnek semmi jelét nem mutatja. Tavaly a pár beperelte a News of the World napilapot, amiért azok szakításról szóló híreket jelentettek meg róluk. Megkérdezem tőle, hogy hullajtott-e néhány könnycseppet a lap megszűnése miatt. „Valamit hallottam róla, de konkrétan sohasem olvastam. Így nehéz megmondanom, mekkora veszteség ez.”

Felnőttségének nagy részét a nyilvánosság szeme előtt töltötte. De az ember, akiről az ebédünk előtt olvastam, nem tűnik sokkal másabbnak, mint amilyen ez a nyugodt, kiegyensúlyozott nő itt előttem. Az anyaság megváltoztatta őt, mondja, különösen a karrierjét. „Sosem voltam hálás azért, mert színész lehetek… De azt hiszem, amikor fiatalabb voltam, szükségem volt arra, hogy játszhassak. Próbáltam kétségbe vonni egyes dolgokat az életben, úgyhogy ha rátalálsz azokra a szerepekre, amelyek segítenek megtalálni önmagadat, egyszer csak felnősz.”

Elmagyarázza, hogy az évek során megváltozott a színészethez való viszonya. „Bizonyos értelemben olyan, mintha az ember terápián lenne” - mondja, miközben vesz egy falatot a csirkés tésztából. „Vonzódsz bizonyos szerepekhez, mert kérdeznek valamit az életről, a szerelemről vagy a szabadságról. Ahogy felnősz, felteszed magadnak ezeket a kérdéseket: elég erős vagyok, elég épelméjű vagyok? Értem a szerelmet, értem magamat?” Majd hozzáteszi: „Már idősebb vagyok, és tisztában vagyok azzal, ki is vagyok. Kevésbé vonz, hogy egy karakter segítsen nekem választ adni valamire. Inkább saját magamnak válaszolom meg ezeket mint felnőtt nő, a családommal.” Beszélgetünk a Saltról, a tavaly mozikba került akciófilmjéről, amelyben Jolie üt, rúg és lő a célja elérése érdekében, keresztül a CIA Titkosszolgálatán és egy orosz kémek vezette összeesküvésen. A főszerepet eredetileg férfi színészre írták, ám amikor kiderült, hogy Jolie-t érdekli az ajánlat, módosítottak a forgatókönyvön. „Éppen akkor születtek meg az ikrek” - emlékszik vissza. „Nagyon-nagyon sokáig csak hálóing volt rajtam. Ültem a kórházban az ikreket szoptatva, hálóingben, miközben a forgatókönyvet olvastam. Annyira nőiesnek és nyugodtnak éreztem magam abban a pillanatban, majd átlapoztam ezeket az oldalakat, ahol minden csak a verekedésről és a lövöldözésről szól. Azt gondoltam, ’ez az, amire szükségem van… ki kell bújnom a hálóingemből és fegyvert kell ragadnom’. Biztos vagyok benne, hogy sok szülés után álló nő érzi úgy, hogy ’milyen jó volna egy kicsit olyasmit csinálni, ami fizikailag megterhelő, egy kicsit vad… hogy emlékezzen arra, milyen is a másik oldal.’”

Azt mondja, nem gondol arra, hogy egyhamar felhagy a színészettel. „Viszont nem szeretem már annyira, mint korábban. Inkább szeretek édesanya lenni.” Mindemellett rendkívüli izgalommal tölti el, hogy első alkalommal állhat a kamera másik oldalán. „Jobban szeretem a színészetet” - mondja. Megkérdezem tőle, hogy tett-e szert tapasztalatokra a rendezők által, akikkel eddig volt alkalma együtt dolgozni. „Azt hiszem, mindegyiküktől tanultam valamit - még azoktól is, akiket nem kedveltem.” Megpróbálom rávenni, hogy árulja el, kire gondol, de udvariasan elutasít. Telis-tele van dicsérettel Michael Winterbottommal kapcsolatban, aki a 2007-es Hatalmas szívben rendezte őt. A film Daniel Pearl újságíróról szól, akit erőszakkal elraboltak és kivégeztek Pakisztánban. „Szintén rengeteget tanultam Clint Eastwoodtól [a 2008-as Elcserélt életek című filmjének rendezője] a stáb tagjainak megbecsüléséről és arról, hogyan tegyük képessé őket arra, hogy jól végezzék a munkájukat. Még sosem dolgoztam együtt David Fincherrel [A Harcosok klubja és A közösségi háló rendezője], de barátként ismerem őt, és láttam, mennyire alapos, mennyire figyel a részletekre és milyen keményen dolgozik - még ha túl fáradt is vagy ahhoz, hogy visszamenj a szobába -, ő ott van, hogy biztosítson arról, hogy jól csinálod a dolgodat.”

Fincher neve merült fel a közelgő Kleopátra feldolgozás rendezése kapcsán is, de Jolie szavaiból jól kivehető, hogy a jövőben talán kevesebbet láthatjuk őt a képernyőn. „Ahogyan Brad és én idősödünk, egyre kevesebb filmet fogunk vállalni. Már nagyon régóta a szakmában vagyok, ahogyan ő is. Szép karrier áll a hátunk mögött, de nem akarjuk egész életünkben ezt csinálni. Annyi más tennivalónk van még.”

Kína is azoknak a helyeknek a listáján szerepel, amelyeket még fel kell fedeznie. Burmát is látni szeretné, „de nem a rossz körülmények között”, utalva arra, hogy az ország egy elnyomó katonai junta irányítása alatt áll. „És Irán. Iránba is el kell jutnom egyszer.” Az álma viszont, „átkelni a Szaharán. 28 napig tart teveháton. Arra gondoltam, hogy talán részletekben tenném meg az utat, útközben pedig megpihennénk a gyerekekkel” - tűnődik.

Ideálisan hangzik egy olyan nomád életmódot folytató család számára, mint amilyen az övé, mondom neki, majd felállunk, hogy elköszönjünk egymástól. Ezúttal már nincs kézfogás, azonban előre hajol, hogy adjon egy-egy puszit az arcomra. Aztán keresztül sétál a már félig üres éttermen, ki a kaliforniai napsütésbe, vissza dolgozni.

Matthew Garrahan, a FT’s Los Angeles-i tudósítója

....................................................................................................................................................................

The Grill étterem

Helyszín: Universal Studios, 3900 Lankershim Blvd, Studio City, California 91604

Fogyasztás: Arnold Palmer ($2.50), forró mentatea ($2.50), tészta csirkével ($19.00), grillezett lazac ($23.00), összesen (a kiszolgálással együtt): $61.11

________________________________________________________________________________________
A Financial Times hivatalos oldalán 2011. július 29-én megjelent interjú alapján angolról magyarra fordította: Judit
A fordítás az oldal tulajdonát képezi, ezért részben vagy egészben történő másolása szigorúan tilos!